A terror napja: 2001. szeptember 11.

Kövessük végig, óráról órára a nyolc évvel ezelőtti eseményeket! Halljuk meg a túlélők és szemtanúk szavait, és azt, hogy mit mondanak utólag a repülőtéri illetve Pentagon-alkalmazottak! 9/11.

Előzmény:
Oszama Bin Laden négy fiatalembert választ ki az Amerika elleni támadás vezetésére. Amikor elhagyták Kandahárt, már mindannyian tudták, hogy életüket adják majd Allah dicsőségéért – csak azt nem, hogyan. A négy férfi felderíti a célpontokat, kiképzi rohamcsapatát, és felkészül a nagy napra.

osama.jpg

2001. szeptember 11.
Behatolás A felhőtlen New England-i égbolton tiszta hajnal virrad. Két nyakkendős férfi érkezik a portlandi repülőtérre, és a US Airways első osztályú pultjához lépnek. A reggel hat órakor induló bostoni járatra van jegyük, csatlakozással Los Angelesbe. A jegyeket egyikük, Mohamed Atta vette az interneten két héttel korábban, Visa hitelkártya segítségével.

A bejelentkezési pultnál ülő férfinak elsőként a kétezer-ötszáz dolláros jegyek tűnnek fel. Még az első osztályú bejelentkezési pultnál is ritkán lát ilyet az ember. A két férfinek a biztonságiak a szokásos kérdéseket teszik fel.
– Megkérte-e önt bárki ismeretlen személy, hogy vigyen fel ma valamit magával a gépre? Kikerült-e az ön bármelyik csomagja az ellenőrzése alól azóta, hogy bepakolta őket?
Attát és a másik férfit, Abdul Aziz al Omarit továbbengedik. Poggyászukat felcímkézik és átvilágítják. A két terroristának kiadják a beszállókártyát, és a megfelelő kapuhoz irányítják őket. Két perccel később egy biztonsági kamera felvételt készít róluk – immár nincs rajtuk sem nyakkendő, sem sportzakó.

szept11.jpg

A keleti part mentén három különböző repülőtéren tizenhét további, üzleties öltözéket viselő arab fiatalember halad át a biztonsági ellenőrző kapukon. Hárman közülük csakúgy, mint Mohamed Atta, pilótakiképzésben részesültek. A többiek úgynevezett végrehajtó-géprablók. Az ő feladatuk lesz betörni a pilótafülkébe, és legyűrni a személyzetet illetve az utasokat. A terrorista pilóták ezután átvehetik a gép irányítását.

Boston, 6 óra 45 perc. Két csapat géprabló – összesen tíz ember – megkezdi a bejelentkezést a Logan repülőtéren. Közülük ketten csak nagy nehezen értik meg a biztonsági okokból nekik feltett rutinkérdéseket. A segítőkész repülőtéri személyzet addig ismételgeti kérdéseit, míg a két férfi megfelelő választ nem ad. Hármójuk poggyászát szúrópróbaszerűen átvizsgálják, de mindannyian viszonylag könnyen átjutnak az ellenőrzésen. A biztonsági kapukon túljutva öten felszállnak az American Airlines Los Angelesbe menő 11-es járatára. Köztük van Mohamed Atta pilóta is, aki Portlandből érkezett. A másik öt férfi a United Airlines 175-ös, szintén Los Angelesbe tartó járatára száll fel. Velük van Marwan al Shehhi is, a hamburgi terrorista sejt azon tagja, aki a legjobban ismeri a Koránt.

Newark, New Jersey. 7 óra 24 perc. Ahmed al Haznawi végrehajtó-géprabló már átvilágított csomagját szúrópróbaszerűen átkutatják. A többi férfi, köztük Ziad Jarrah pilóta is zavartalanul halad át a Newark-i repülőtér biztonsági kapuján. Jarrah korán reggel felhívta Európában tartózkodó feleségét, és megmondta neki, hogy szereti. Mind a négy férfi a United Airlines 93-as, San Franciscói járatának fedélzetére lép.

Dulles, Virginia. 7 óra 29 perc. A dullesi repülőtéren egy végrehajtó testvérpárt, Nawaf és Salem Hazmit különösen tüzetes ellenőrzésnek vetnek alá az American Airlines bejelentkezési pultjánál. Egyiküknek nincs fényképes igazolványa, és nem beszél angolul. Poggyászukat nem engedik fel a gépre, csak miután megerősítést nyer, hogy ők maguk felszálltak. Nawaf Hazmit kézi fémdetektorral is megmotozzák. A biztonsági kamera felvételén a férfi hátsó zsebében egy azonosítatlan tárgy látszik. Nawafot mégsem kutatják át jobban, és nem is kérdezik ki. Mind az öt férfit felengedik az American Airlines 77-es, Los Angelesbe induló járatára.

Reggel 8 óra. Mind a tizenkilenc géprabló átjutott a biztonsági kapukon. Több férfinél zsebkés található, ám ezek pengéje rövidebb, mint tíz centiméter, így a Szövetségi Légügyi Hatóság érvényben lévő szabályzata szerint a felvihetők a gépekre. A terv alapvető része, hogy transzkontinentális járatokat választottak. A 11-es és a 175-ös járat fedélzetén több, mint 90 ezer liter kerozin található. A 77-es és a 93-as járat is több, mint 41 ezer liter üzemanyagot igényel.

Géprablás
8 óra 14 perc. Az American Airlines 11-es, illetve a United Airlines 175-ös Bostonból Los Angelesbe menő járata felszáll. A 11-es járat közeledik az utazómagassághoz. A kapitány kikapcsolja a biztonsági övek használatára figyelmeztető lámpát. Az utastér elején két stewardess italokat készül felszolgálni. A második sorban két testvér, Wail al Shehri és Waleed al Shehri feláll első osztályú helyéről. Odalépnek a stewardessekhez, és leszúrják őket. Amint a két nő a földre rogy, Mohamed Atta géprabló pilóta is felemelkedik a 8D ülésből. Egy Atta mögött ülő utas megpróbál közbeavatkozni, de őt is ledöfik – valószínűleg Satam al Suqami.

A géprablók betörnek a pilótafülkébe, és ártalmatlanná teszik Thomas McGuinness másodpilótát, illetve John Ogonowski kapitányt. Atta perceken belül odaül a kormányokhoz. A végrehajtó-géprablók gázsprayt fújnak a levegőbe, hogy az utasok és a megmaradt utaskísérők ne tudjanak előre menni. Az utastér hátsó részéből Betty Ong stewardess felhívja az American Airlines észak-carolinai Caryben lévő jegyfoglalási irodáját. A beszélgetést rögzítik:

– A nevem Betty Ong. Hármas számú stewardess vagyok a 11-es járaton.
– Értem.
– Az egyes számú stewardesst leszúrták, és a vezető légiutaskísérőt is. Senki sem tudja, ki döfött le kit, a turistaosztályra pedig fel sem tudunk jutni, mert nem kapni levegőt. Nem tudunk bejutni a pilótafülkébe sem: nem nyílik az ajtó.
– Itt a műveleti központ. Melyik járat az?
– A 12-es.
– Értem.
– Nem, a 11-esről beszélek! 11-es járat! A 11-es járat az. Bostonból-Los Angelesbe.

8 óra 21 perc. A pilótafülkében valaki kikapcsolja a válaszjeladót, amely a repülőgép magasságát és azonosító jelét sugározza. A gép így is követhető a földről, de jóval nehezebben. A Bettyvel beszélő telefonkezelő tartja a vonalat, és egy másik vonalon felhívja az American Airlines texasi Fort Worthben működő műveleti központját.

– American Airlines segélyhívó. Kérem, ismertesse a vészhelyzetet!
– Halló, Nydia vagyok az American Airlinestól. Kaptunk egy hívást: a 11-es járaton – mint a stewardess elmondta – leszúrták a pilótát és körülötte mindenkit.
– 11-es járat?
– Igen.

Ezután Mohamed Atta hangja reccsen egy légiirányító fejhallgatójában:
– Elraboltunk néhány gépet. Maradjanak csendben, és minden rendben lesz! Visszatérünk a repülőtérre. – Az egyik géprabló rossz gombot nyomhatott meg a pilótafülkében: Atta láthatólag úgy hiszi, hogy csak az utasokhoz beszél. Szavait valójában hallják és rögzítik a légiforgalmi-irányítók:
– Senki ne mozduljon! Minden rendben lesz. Ha megmoccannak, veszélybe sodorják önmagukat és az egész gépet. Maradjanak csendben!

8 óra 27 perc. Az American Airlines 11-es járata hirtelen letér az útvonaltól, majd harmadszor is üzenet érkezik a pilótafülkéből: – Kérem, senki ne mozduljon! Visszamegyünk a repülőtérre. Ne csináljanak semmi ostobaságot!

A terrorizmus árnyékában
A világ soha nem fogja elfelejteni 2001. szeptember 11-ét – a napot, amely mindörökre megváltoztatta a történelmet és Amerika helyét a világ országai között. A támadás óta valóságos információáradat zúdul a közvéleményre, ami alaposan megnehezíti a tisztánlátást a tragikus nap eseményeivel és a mögötte álló jelenségekkel kapcsolatban. Ráadásul a feltáró folyamatnak még közel sincs vége, és bár a terroristatámadást vizsgáló bizottság már jó ideje közzétette jelentését, még most, négy év elteltével is alig telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy új, eddig ismeretlen részlete a szeptember 11-i tragédiának.

A National Geographic A terrorizmus árnyékában sorozat keretében vetített dokumentumfilmje mindezeket szem előtt tartva mutatja be az eseményeket.
Mikor? Szeptember 10-én (csütörtökön) este 19:00 órakor.

Rome, New York állam. 8 óra 37 perc. A Szövetségi Légügyi Hatóságtól hívás érkezik az Északkeleti Légvédelmi Szektor főparancsnokságára:

– Egy eltérített repülőgép New York felé tart, ezért kérünk benneteket srácok, hogy küldjetek fel valahonnan pár F-16-ost, vagy valamit, és segítsetek nekünk! – A légi nemzeti gárda tisztje épp egy hadgyakorlatot vezényel, így megpróbálja tisztázni a helyzetet:
– Éles helyzet, vagy gyakorlat?
– Nem, ez most nem gyakorlat, nem teszt.

Ekkorra felszáll a Dullesból Los Angelesbe tartó 77-es járat is, amelyet perceken belül szintén hatalmába kerít öt géprabló. Newarkben, New Jerseyben az utolsó csapat Al Kaida-terrorista épp a kifutópálya felé gurul a United Airlines 93-as, San Franciscói járatának fedélzetén.

8 óra 42 perc. A 93-as járat késve száll fel. Ezt a gépet is hamarosan ellenőrzése alá vonja a Ziad Jarrah pilóta vezette géprabló csapat. Immár mind a négy gép a levegőben van. Észak-New Jersey felett, a 175-ös járat fedélzetén pillanatokon belül megkezdődik a támadás. Két végrehajtó – valószínűleg Fayez Banihammad és Mohand al Shehri – áll fel elsőként a 2A és 2B jelzésű ülésből. Leszúrnak egy stewardesst, majd megrohamozzák a pilótafülkét és ledöfik mindkét pilótát is. A végrehajtók az utastér hátsó része felé terelik az utasokat és a személyzetet. Marwan el Shehhi terrorista pilóta ezután átveszi a gép irányítását.

A Bostonból felszállt 11-es járat pilótaülésében Mohamed Atta, az akció rigorózus vezetője a Hudson folyót követve repül Manhattan déli csücske felé.

8 óra 43 perc. Az American Airlines 11-es járatának másik stewardesse, Amy Sweeney már tizenegy perce telefonos kapcsolatban van a bostoni Logan repülőtér irányítóival. 8 óra 44 perckor Sweeney a következőket mondja:

– Alacsonyan repülünk. Nagyon, nagyon alacsonyan. Túlságosan is alacsonyan. – Majd másodpercekkel később: – Ó, Istenem, túl alacsonyan vagyunk! – A 11-es járaton tartózkodó Betty Ong stewardess és a légitársaság észak-carolinai központja között folyamatban lévő hívás megszakad: – Mi történt, Betty? Betty, beszéljen! Betty, ott van még? Azt hiszem, elvesztettük. Szent ég! ...

A következő órák tragikus – és sokszor hősies – eseményeiről a sorozat második részében, szeptember 11-én szólunk.

Forrás: National Geographic Online

No votes yet

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

rs

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 106 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Nobody is having their birthday soon.

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment