Szomorú vasárnap a Moto 2 ben

index_1.jpgA mai napon a Moto2 futamán bukott japán versenyző Shoya Tomizawa a korházban 14óra 27 perckor belehalt sérüléseibe.

Esése után elütötték a 19 éves japán tehetséget a misanói Moto2-futamon. Nem érték el vele a kórházat. Ő győzött a kategória első futamán áprilisban.

Hatalmasat bukott, majd kórházba szállítás közben meghalt Tomizava Soja a Moto2-esek misanói versenyén. A tizedik körben a japán szélesen vett egy kanyart, nagyot bukott, az első bolyban közvetlenül mögötte haladó Alex De Angelis és Scott Redding már nem tudta kikerülni, mindketten 200 körüli sebességnél ütötték el. Ők is elestek, irányíthatatlanul repültek a motorok és a versenyzők.

Az olasz saját lábán hagyta el a pályát, Tomizavát és Reddinget azonban hordágyon kellett levinni, a 17 éves brit állapota stabil, eszméleténél van.

Az első hírek még arról szóltak, hogy egyikük sem sérült meg életveszélyesen, de a pálya egyik orvosa később azt mondta, a japán versenyző "az életéért küzd".

Így volt, a 19 éves Tomizavával már a kórházat sem érték el, a DSF tévécsatorna úgy tudja, út közben halt bele sérüléseibe.

Tomizava talán a legnagyobb japán tehetség volt, az első Moto2-futamot, ami a kategória első nagydíja is volt, ő nyerte áprilisban. A következőn második lett, a pontversenyben a hetedik helyen állt. Jerezben és Brnóban a pole pozícióból rajtolt.
Tomizava áprilisban katari győzelmét ünnepli

Egy héten belül ő a második halálos áldozat a gyorsasági motorsportban, az előző Moto GP-hétvégén, Indianapolisban a 13 éves amerikai Peter Lenz halt meg egy 125 köbcentis betétfutamon.

Moto GP-kategóriában - 125, 250, Moto2, Moto GP - legutóbb a japán Kato Dajzsiro vesztette életét a 2003-as Japán Nagydíjon, Szuzukában. 27 éves volt, igazi világklasszis, 2001-ben a 250 világbajnoka.

A baleset miatt Misanóban nem állították meg a versenyt, amelyet összességében könnyedén nyerte Tony Élias, a második Julián Simón lett, míg a dobogó legalsó fokára Thomas Lüthi állhatott fel. A tizedik helyről induló Talmácsi Gábor a verseny nagy részében a második bolyban haladt, végül a hetedik helyen ért célba.

Élias a baleset után biztosan állt az élre, ahogy mögötte Julian Simon is látható különbséggel tartotta a második helyet. Úgy tűnt, hogy Simone Corsi érhet be harmadiknak, azonban az utolsó körökben nem bírt a svájci Thomas Lüthivel, aki tízen kívül rajtolva állhatott a dobogóra.

Élias a San Marino-i győzelem után 83 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot.
Eredmény:

Moto2 (26 kör, 109,876 km):

1. Toni Elias (spanyol) 43:33.996 p
2. Julian Simon (spanyol) 43:35.965
3. Thomas Lühti (svájci) 43:45.913
...7. Talmácsi Gábor 43:50.848

A pontverseny állása 11 futam után (még 6 van hátra):

1. Elias 211 pont, 2. Simon 128, 3. Lühti 124,...8. Talmácsi 79

No votes yet
Tboy képe
Sajnálatos hír...

Száguldozz tovább az égi pályákon!!

Tboy, vasárnap, 2010/09/05 - 17:20

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

priszta_50_035

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 111 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Nobody is having their birthday soon.

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment