Megszakította útját a földkerülő magyar pár

rako.jpegA természetvédelem fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet az a két magyar fiatal, akik 2010 szeptemberében indultak Föld körüli útra hajójukkal, s akik most megszakítani kényszerültek utazásukat egy tengeri baleset miatt.

Rakonczay Viktória és Rakonczay Gábor vezette WWF Panda nevű hajó január 3-án Tristan de Cunha szigetéről Fokváros felé tartva egy 16 méteres törőhullámtól hosszában átfordult. Emiatt kilazult és instabillá vált az árboc, így az is kérdésessé vált, hogy a következő állomást sikerül-e épségben elérniük.

Végül további sérülések és baleset nélkül érkeztek meg Fokvárosba, ahol alapos átvizsgálás után szakértők megállapították, hogy a hajóban keletkezett károk még annál is súlyosabbak, mint azt gondolták: a WWF Panda alkalmatlanná vált a további biztonságos hajózásra. Kiderült, hogy a munkálatok olyan anyagi forrást kívánnának, mely nem áll rendelkezésükre.

Viktória és Gábor a szeptemberi indulás óta 13 ezer kilométert tett meg, ebből kétezret a már megrongálódott hajóval küzdöttek le. A károk ellenére a történtek nem riasztották el őket a vállalt cél elérésétől. Az utat bizonytalan időre ugyan felfüggesztik, de a jövőben egy másik, erősebb hajóval szeretnék befejezni.

No votes yet

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

09_veszpre_class2_111

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 144 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Timici (46)04/20

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment