Betegség

deak_bill_gyula.jpg "Vasárnapról hétfőre virradó éjjel szívrohammal kórházba szállították a magyar blueskirályt, Deák Bill Gyulát – írták a zenész facebookos rajongói oldalán.
“Fél 3-kor életmentő műtétet hajtottak végre rajta, ami az orvosok szerint sikeres volt. Jelenleg intenzív osztályon ápolják, állapota stabil. Azt mondták, ha nem került volna be azonnal, az végzetes lett volna” – nyilatkozta a családtag.

No votes yet

Az ekcéma (régi magyar nevén: izzag) a bőr krónikus, gyulladásos, az immunműködés egyensúlyának zavara miatt kialakuló betegsége. Jellemző tünetei a száraz, erősen viszkető bőr, amely a folytonos dörzsölés és vakarás miatt megvastagszik, a ráncok mentén és a bőrhajlatokban kisebesedik; a végtagokon a leggyakoribb. Rendszerint hullámokban jelentkezik: a beteg bőrfelület állapota egy időre jelentősen javul, majd időnként kiújul és fellángol az atópiás bőrgyulladás.

No votes yet

A hasmenés (lat. diarrhoea) nagyobb mennyiségű híg, gyakori székletürítést jelent. Önmagában nem betegség, de számos betegség tünete lehet.

Gyakran társul hozzá hascsikarás (görcsös alhasi fájdalom) vagy a végbél feszülő fájdalma (tenezmus). A széklet többnyire vizes-nyákos, de előfordul gennyes, illetve véres széklet is. Az akár napi 15-20 székletürítés kiszáradáshoz vezethet, ezért igen fontos az elveszített folyadék és elektrolit pótlása. A gyerekek fokozottan érzékenyek a kiszáradásra.

No votes yet

mig.jpgA migrén a fejfájások egyik speciális változata, sokan az erős, hosszan tartó fejfájás szinonimájának tartják. A többnyire féloldali fejfájást sok esetben látászavarokból, vibráló, cikkcakkos fényekből álló migrénaura előzi meg. Mozgászavarok is jelentkezhetnek.

Féloldali jellege miatt a görögök hémikraniának, nevezték, a latin hemicrania forma közvetítésével innen származik az ófrancia migraine, magyarul migrén.

No votes yet

olt.jpgA vakcina vagy védőoltás olyan legyengített vagy elölt kórokozókat (vagy ezek bizonyos immunválasz kiváltására alkalmas részeit) tartalmazó készítmény, aminek beadása után a szervezet a kórokozóval szemben aktív immunvédettséget szerez (passzív védettséget megfelelő antitest tartalmú szérummal érnek el). Magyarországon néhány védőoltás kötelező.

No votes yet

r.jpg A rotavírus-fertőzés a leggyakoribb, napokig tartó vizes hasmenést, hányást, lázat okozó betegség az 5 év alatti korosztály körében. Legsúlyosabb következménye a kiszáradás. A betegség kórokozója a rotavírus, amelynek több típusa ismert.
A betegség lefolyása gyors, ezért a fejlődő országokban, ahol a kórházakat nehezebb elérni, a halálos kimenetel sem ritka.

No votes yet

bh.jpgA bárányhimlő (Varicella simplex), az egyik leggyakoribb és legfertőzőbb cseppfertőzéssel terjedő gyermekbetegség, amelyen a védőoltással nem rendelkező emberek zöme még gyermekkorában átesik. A betegség kialakulásának fő időszaka 3 és 10 éves kor közötti időre tehető, de általában legkésőbb a 15 éves korig megtörténik. A csecsemők ritkábban kapják meg a szoptatási idő alatt, mert az anyatejen keresztül az anya immunitását élvezik.

No votes yet

A tüdőgyulladás (pneumonia) a tüdő és a légzőrendszer betegsége. Jellemző rá a légzőhólyagok gyulladásos izzadmánnyal való telítődése. Leggyakrabban bakteriális,vírusos vagy kórokozó gombás fertőzés, esetleg parazita okozza, ritkán keringési rendellenesség, maró gőzök, gázok vagy egyéb tüdősérülés is okozhatja.

No votes yet

n__.jpgA megfázás, más néven hűléses hurut, akut légzőrendszeri betegség, akut nasopharyngitis, egyszerű meghűlés, nátha, catarrhus , egy akut fertőzéses betegség, mely az orr, a torok és a tüdő nyálkahártyáját támadja. Elsősorban vírusok okozzák, de néha bakteriális fertőzés is fokozhatja. A megfázásnak nincs pontos tudományos és orvosi definíciója.

No votes yet

l__z.jpgA láz (latinul febris, görögül pyrexia) egy tünet, testhőmérséklet rendellenes emelkedése. Ellentéte az alacsony testhőmérséklet, a hipotermia. A normál testhőmérséklet 36,6 °C.

No votes yet

A kanyaró [latinul morbilli, angolul measles vagy rubeola (nem tévesztendő össze a rózsahimlővel!)] egy vírus által okozott emberi megbetegedés. A vírus a beteg ember váladékaival ürül, s cseppfertőzésként terjed. A fertőződés után 9–11 nap múlva hirtelen fellépő nátha, láz, köhögés és kötőhártya-gyulladás jelentkezik, valamint a szájüregi nyálkahártyán úgynevezett Koplik-foltok jelennek meg. Később kiütések alakulnak ki a bőrön, egyúttal a láz csökken.

No votes yet

aids.jpg Több mint 20 éve nehezedik súlyos fenyegetésként az egyes állampolgárok, az érintettek és családjuk életére a huszadik század egyik legpusztítóbb járványa, az AIDS. Magyarország szerencsére még mindig a gyengén fertőzött országok sorába tartozik, de az évek során szembesülnünk kellett azzal, hogy a fertőzés és a betegség nem ismer határokat.

No votes yet

A lipóma zsírszövetből álló jóindulatú tumor, zsírdaganat.A lipóma a leggyakoribb mesenchimális daganat az emberben. Jellemző rá a testfelszínen való megjelenés, jó elkülönülés a környező szövetektől és a lassú növekedés. Általában a bőr alatti zsírszövetben alakul ki, leggyakrabban a nyakon, a háton, a karokon, a hason vagy a combokon. Ritkábban jelentkezik az izmok zsírszövetében vagy belső szervekben. A kisebbek bőr alatti zsírpárnaként kerülnek felfedezésre, a nagyobbak kidudorodnak a bőr alól.

No votes yet

ska.jpgA skarlát, köznapi nevén vörheny egy baktérium –nevezetesen a Streptococcus pyogenes – által okozott akut fertőző betegség. Cseppfertőzéssel terjed. Kb. egy hét lappangás után láz, torokfájdalom, nyaki nyirokcsomó-duzzanat, majd pontozott, apró elemű bőrkiütés lép fel – ekkor típusos a kép. Adott esetben igen jellegzetes, lobos garatképletek észlelhetők.

No votes yet

torok.jpgA garatgyulladás - hétköznapi nevén a torokgyulladás - a garat általában vírusos, de gyakran baktérium okozta gyulladása.
Garatgyulladás alakulhat ki vírusos eredetű fertőzésekben: közönséges megfázásban, influenzában és mononukleózisban, illetve baktérium (pl: streptococcus) okozta megbetegedésekben.

A torokgyulladás tünetei

No votes yet

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

mangalica_11_fesztsz_110

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 181 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

budaivar (50)09/24

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment