Az oroszok egyre jobban aggódnak a 2036-os földsúroló kisbolygó miatt

kisbolyg__.jpegEgy konferencia összehívását sürgetik orosz szakemberek, ahol Oroszország és az Európai Unió kutatói találkoznának, hogy egyeztessenek az Apophis kisbolygó becsapódásának veszélyéről és az esetleges védekezési módszerekről.

Az elmúlt években több alkalommal is a figyelem középpontjába került az Apophis kisbolygó, amellyel kapcsolatban felmerült, hogy eltalálhatja bolygónkat 2036-ban. Mint arról korábban beszámoltunk, Anatolij Perminov, a Roszaviakozmosz (az orosz űrügynökség) vezetője egyik nyilatkozatában elmondta: dolgoznak azon, hogyan lehetne az Apophis mozgását befolyásolni egy korábbi, 2029-es földközelségét kihasználva. Az új hír: az orosz űrügynökség idén júliusban nemzetközi konferenciát szervez orosz és európai kutatók részvételével, hogy egyeztessenek az Apophis kisbolygó becsapódásának veszélyéről és az esetleges védekezési módszerekről.

Az Apophis mozgását nehéz több évtizeddel előrejelezni. 2004 decemberében, az akkor rendelkezésre álló adatok alapján 2,7%-os, azaz minden korábbinál jóval nagyobb esélyt láttak arra a csillagászok, hogy a kisbolygó 2029-ben eltalálja bolygónkat. A 250-300 méteres test nem robbanna fel a légkörben, hanem elérné a felszínt, hatalmas krátert ütne és regionális pusztítást okozna (tehát például egy nagyobb várost képes lenne eltörölni), tengerben landolva pedig nagy szökőárat indíthatna el.
ilágűr OzoneNetwork Egészség Múlt-kor LHC NASA népszerű tudomány magyar kutatók evolúció őssejtek
Címkék:kisbolygók,Apophis kisbolygó,becsapódások
Az oroszok egyre jobban aggódnak a 2036-os földsúroló kisbolygó miatt
--|2011. 02. 01., 11:17|Utolsó módosítás: 2011. 02. 01., 15:22|
19 komment
Címkék:kisbolygók, Apophis kisbolygó, becsapódások
eszközök:

Egy konferencia összehívását sürgetik orosz szakemberek, ahol Oroszország és az Európai Unió kutatói találkoznának, hogy egyeztessenek az Apophis kisbolygó becsapódásának veszélyéről és az esetleges védekezési módszerekről.
Forrás: NASA

Egy nagy becsapódás fantáziarajza
Ajánlat

* Online kalkulátor: mekkora becsapódás kell a teljes pusztuláshoz?
* Teljesen elégne a Föld - az eddigi legjobb film egy gigantikus becsapódásról
* Becsapódások is termelhették az élet molekuláit
* Egyelőre védtelenek vagyunk a becsapódásokkal szemben
* Kisbolygó becsapódás törölve
* Újabb eredmény a rejtélyes szibériai becsapódásról

JÁTSSZ ONLINE!
Keresés

Az elmúlt években több alkalommal is a figyelem középpontjába került az Apophis kisbolygó, amellyel kapcsolatban felmerült, hogy eltalálhatja bolygónkat 2036-ban. Mint arról korábban beszámoltunk, Anatolij Perminov, a Roszaviakozmosz (az orosz űrügynökség) vezetője egyik nyilatkozatában elmondta: dolgoznak azon, hogyan lehetne az Apophis mozgását befolyásolni egy korábbi, 2029-es földközelségét kihasználva. Az új hír: az orosz űrügynökség idén júliusban nemzetközi konferenciát szervez orosz és európai kutatók részvételével, hogy egyeztessenek az Apophis kisbolygó becsapódásának veszélyéről és az esetleges védekezési módszerekről.

Az Apophis mozgását nehéz több évtizeddel előrejelezni. 2004 decemberében, az akkor rendelkezésre álló adatok alapján 2,7%-os, azaz minden korábbinál jóval nagyobb esélyt láttak arra a csillagászok, hogy a kisbolygó 2029-ben eltalálja bolygónkat. A 250-300 méteres test nem robbanna fel a légkörben, hanem elérné a felszínt, hatalmas krátert ütne és regionális pusztítást okozna (tehát például egy nagyobb várost képes lenne eltörölni), tengerben landolva pedig nagy szökőárat indíthatna el.

A pontosabb pályaszámítások után aztán csillapodtak a kedélyek. A 2029-es ütközést kizárták, bár a kisbolygó ekkor csak 30 000 kilométerre halad el mellettünk (a Hold távolsága 384 000 kilométer). Ez igen kis távolságnak számít. Izgalmasabbnak tűnt a 2036-os visszatérés. Ha ugyanis az Apophis éppen egy adott távolságban halad el bolygónk mellett 2029-ben, az akkor elszenvedett pályaváltozás miatt 2036. április 13-án mégis ütközhet a Földdel. A későbbi adatok ennek lehetőségét is minimalizálták: a NASA legutóbbi, 2009. októberi álláspontja szerint annak esélye, hogy az Apophis 2036-ban eltalálja a Földet, 1 a 250 000-hez. Ez jóval kisebb valószínűség a korábban becsült értékhez (1 a 45 000-hez) képest.

Az oroszok azonban továbbra is aggódnak. Bár konkrét becsapódási becslést nem közöltek, mégis fontosnak tartják annak vizsgálatát, miként lehetne megelőzni az esetleges becsapódást. Leonyid Szokolov, a Szentpétervári Egyetem kutatójának újabb, hivatalosan nem közölt számításai szerint (amelyekről egy tévéinterjúban nyilatkozott) valószínű a kisbolygó becsapódása. Elmondta: a kisbolygó 2029 áprilisában 37-38 ezer kilométerre fog elhaladni bolygónk mellett, és az akkor fellépő pályaváltozás valószínűvé teszi a becsapódást hét évvel később. Szokolov a valószínűség konkrét értékéről vagy annak számítási módjáról egyelőre nem publikált részletes adatokat.

Ha 2036. április 13-án az Apophis eltalálná bolygónkat, a robbanás energiája közel 50 milliószorosa lenne a Hiroshimára ledobott atombombáénak, és súlyos következményei lennének bolygónk, különösen az emberi civilizáció jövőjére. Az orosz tervek alapján mindezekről egy idén, július 7-én kezdődő konferencián egyeztetnek majd a szakemberek.

No votes yet

kzs_banner_Lazapipa.gif

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

pilisrally2009 (357)

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 25 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

rudy (53)11/24

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment