Gyász

Argentin lapjelentések szerint a Pampák Bikájának becézett legendás pilótát Buenos Airesben érte a halál szombaton.

Minősítésed: Nincs Average: 4 (1 vote)

Margaret Hilda Thatcher 1979 és 1990 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. 87 évet élt.
Az egykori konzervatív párti kormányfő szóvivőjének hétfő délutáni bejelentése szerint Thatchert szélütés következtében érte a halál.

No votes yet

Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére.

Az Illés zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben, és akkori szokás szerint a család nevét vette fel. Zongorán Illés Lajos, szaxofonon Illés Károly játszott, Zsiga István gitározott. Illés Károly a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium zenekarának is tagja volt.

No votes yet

Meghalt a kozmetikumairól híres Molnár Dánielné, azaz Ilcsi néni, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. alapítója.

"Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikus társadalom. Munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt édesanyám, Molnár Dánielné, mindenki Ilcsi nénije" -közölte Molnár Ferenc, az Ilcsi néniként ismert kozmetikus fia a Facebookon.

Minősítésed: Nincs Average: 4 (1 vote)

Életének 65. évében szerdán elhunyt Koroknay Géza színész, művésznevén Gébu, akit a nagyközönség leginkább szinkronszínészként ismert.

Koroknay hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg, melyet végig méltósággal viselt. Temetéséről később intézkednek.

No votes yet

Meghalt Hollósi Frigyes a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál.

Hollósi Frigyes 1941. április 21-én született Budapesten. Érettségi után felvették a színművészeti főiskolára, majd eltanácsolták, így segédszínészként kezdte pályáját 1962-ben a szolnoki színháznál, emellett a szolnoki rádióban bemondóként dolgozott.

No votes yet

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Larry Hagman, aki a Dallas című amerikai filmsorozatban a fondorlatos Jockey Ewingot alakítva vált ismertté világszerte.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (2 votes)

A 67 éves énekes szeptember végén tüdőembóliát kapott, emiatt kórházban kezelték, de néhány nappal ezelőtt hazaengedték, hogy otthon gyógyuljon tovább.

No votes yet

foky_otto.jpgElhunyt tegnap Foky Ottó Munkácsy- és Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, reklámgrafikus - közölte családja. Hosszan tartó súlyos betegség után 85 éves korában érte a halál.

No votes yet

Neil Alden Armstrong (Wapakoneta (Ohio állam), 1930. augusztus 5. –) amerikai űrhajós, az első ember, aki egy idegen égitestre, a Holdra tette a lábát.
Armstrongot 82 éves korában érte a halál.

No votes yet

zwack_peter.jpgElhunyt Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke; a neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában vasárnap Olaszországban érte a halál – tájékoztatta a Zwack Unicum Nyrt.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

frank_tamas.jpgElhunyt Frank Tamás (mérnök, üzletember és sport menedzser), az MNASZ és a Hungaropring Sport Zrt. alelnöke, a Formula-1-es Magyar Nagydíj főszervezője. Személyes barátság fűzte Bernie Eclestonhoz és több F1-es csapatvezetőhöz.

No votes yet

donna.jpg63 éves korában hosszú szenvedés után Floridában elhunyt Donna Summer amerikai énekesnő, dalszerző, akit a világ a diszkó királynőjeként ünnepelt. A mellrákban szenvedő Summer utolsó pillanatig új albumán dolgozott.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

kutasi_robert.jpgFelfoghatatlan hírt közölt reggel a REAC honlapja:

Tisztelet Sportbarátaink!

A REAC elnöksége mély fájdalommal tudatja azt az iszonyatos hírt, mely egyben számunkra felfoghatatlan is, klubunk igazgatója KUTASI RÓBERT 2012. március 1-én az értelmetlen halált választotta!

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

A negyvennyolc éves Whitney Houston, a popvilág egyik legsikeresebb énekesnője volt. Több mint 170 millió eladott albummal a háta mögött, különleges hangjával, megjelenésével egyaránt rászolgált a szakma és a közönség elismerésére. Dalai, albumai közül több is megjárta a listák csúcsait.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

kzs_banner_Lazapipa.gif

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

Gorog uton 2

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 58 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Nobody is having their birthday soon.

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment