Érdekes

A balázsolás, vagy balázsáldás a katolikus egyház egyik áldása.A pap a szentmise vége után két keresztalakba illesztett (vagy összecsavart) gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja:

Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Amen.

Minősítésed: Nincs Average: 4 (2 votes)

maja_naptar.jpgA maják naptára három elemből épült fel. A haab, amely 18-szor 20 napos hónapokból állt, kiegészítve 5 nappal. A tzolkin naptáruk 260 napos, 13-szor 20 napos hónap, amelyet szent kör néven említettek. Ez párhuzamosan számlál a napévvel. Volt egy hosszú számítás elnevezésű időszámítási rendszerük is: a Nagy kör.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

nobeldij.jpg Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg körülbelül egymillió svéd koronát (körülbelül 30 millió forintot, illetve 115 ezer eurót) kiérdemli.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

Új cirkuszcsarnok épül a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. Hungária körúti művésztelepén, az állatszámok gyakorlására szolgáló Hippodrom és a közvetlenül mellette található állatház helyén - jelentette be Kriza Zsigmond, a vállalat ügyvezető igazgatója.

No votes yet

Tervezet:

2013. január 1., újév - kedd (december 29. szombat várhatóan munkanap, december 31. hétfőt akkor kell ledolgozni)
2013. március 15. - péntek
2013. március 31. - vasárnap, Húsvét
2013. május 1. - szerda

Minősítésed: Nincs Average: 5 (2 votes)

A szabolcsi almás máktorta nyerte el idén a Magyarország tortája címet, az egressel készített cukormentes almatortát pedig Magyarország cukormentes tortájának választották.

A szabolcsi almás máktorta Pintér Zsolt veszprémi cukrászmester alkotása – mondta el Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

No votes yet

olimpiai_logo.jpg Az olimpiai játékok egy nemzetközi, több sportágat magába foglaló eseménysorozat. Az újkori olimpiai játékok sora – az ókori olimpiák mintájára, 1503 év elteltével – 1896-ban Athénban kezdődött el, és minden olimpiád elején tartották meg.

Minősítésed: Nincs Average: 4 (3 votes)

A Yale Egyetem és a Chilei Egyetem munkatársai egy olyan új molekulát fedeztek fel, mely képes elpusztítani a fogszuvasodást okozó Streptococcus mutans nevű baktériumot.

No votes yet

A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

No votes yet

jackoh.jpgA pop koronázatlan királya 50 éves korában halt meg 2009-ben.Az 1958-ban, az Indiana állambeli Geryben született ikon a zenei élet meghatározó személyisége, mintegy 40 évet volt jelen a poppiacon, amíg a halál el nem ragadta. Bővebben Biográfiája

Minősítésed: Nincs Average: 5 (2 votes)

A-vitamin
A karotinoid származék retinol

No votes yet

A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiailag aktív szerves vegyületek.

No votes yet

A magyarság körében újév napjának népies neve kiskarácsony. Ezen a napon régen szokás volt újévi jókívánságokat mondani házról házra járva, amiért a háziak almával, dióval kínálták a köszöntőket. Újévkor az egész év sikerét igyekeztek biztosítani különféle kellemes dolgok végzésével. Azt gondolták, hogy ami újév napján történik az emberrel vagy amit cselekszik, az egész évben ismétlődni fog. Aki újévkor korán reggel megmosakodott a kútnál, az egész évben friss volt.

No votes yet

cs.jpegA nitrát alapú csillagszóró kémiai összetétele: bárium-nitrát 54%, alumínium 10%, vas 30%, resinox 6%. A csillagszórók kevésbé ismert fajtái a perklorát alapúak, amelyek kálium-perklorátot tartalmaznak. Ezekből az anyagokból masszát készítenek, és mártással felviszik őket egy fémszálra (általában egy drót rúdra).

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

l__z.jpgA láz (latinul febris, görögül pyrexia) egy tünet, testhőmérséklet rendellenes emelkedése. Ellentéte az alacsony testhőmérséklet, a hipotermia. A normál testhőmérséklet 36,6 °C.

No votes yet

kzs_banner_Lazapipa.gif

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

histoeb 081

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 58 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Nobody is having their birthday soon.

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment