Aktuális

Meghalt a kozmetikumairól híres Molnár Dánielné, azaz Ilcsi néni, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. alapítója.

"Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikus társadalom. Munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt édesanyám, Molnár Dánielné, mindenki Ilcsi nénije" -közölte Molnár Ferenc, az Ilcsi néniként ismert kozmetikus fia a Facebookon.

Minősítésed: Nincs Average: 4 (1 vote)

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal. Területe 82 000 hektár. 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága Debrecenben található.

No votes yet

A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jóváhagyott tarifa a vendéglátóhelyek gépzene-szolgáltatásáért fizetendő jogdíjakkal indul. Például a négy- és ötcsillagos szálláshelyek éttermei, presszói - Budapesten és a kiemelt üdülőterületeken - az ilyen zeneszolgáltatásért napi 1779 forintot fizetnek, ha éjfél után is nyitva tartanak. Ha éjfélkor bezárnak, akkor a szerzői jogdíj napi 1485 forint. Tavaly - az előbbi sorrendben - 1741 és 1458 forint volt a taksa.

No votes yet

benzin.jpg Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

A 95-ös benzin literenkénti átlagára 417-418 forintra nőtt, a gázolajé 420-421 forint maradt. A múlt héten a Mol bruttó 5-5 forinttal emelte a benzin és a gázolaj árát.

No votes yet

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs az idei legjobb részeredményét érte el a Dakar-ralin.
_temp_C60O12052.jpg
Tovább

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

Szalay ásott, majd ráállt a gázra
_temp_C60O03532.jpg
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős egy helyezést javított az összetettben és már a 29. helyen áll, még úgy is, hogy mivel semmiből sem akartak kimaradni, a magyar fiúk is beszálltak a Pisco és Nazca közötti szakasz elején random kialakult össznépi homokozásba. Tovább

No votes yet

otoslotto.gif Az 1. heti nyerőszámok: 28; 47; 58; 72; 75;

No votes yet

Sivatagi bemelegítés és 39. hely
_temp_202.jpg
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 39. helyen teljesítette a Dakar-rali első szelektív szakaszát, amely során egy 13 kilométeres, gyors, rövid, mégsem könnyű pályát teljesített a 183 motorosból 38 quadosból, 153 autós és 75 kamionos egység alkotta mezőny. Tovább

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

2013_dakar_logo_small_0.jpg Január 5-én rajtol el Peru fővárosából, Limából a Dakar-rali mezőnye, és Argentínán keresztül 20-án érkezik célba Chile fővárosában, Santiagóban. A versenyzőkre összesen 8574 kilométer vár, ennek közel a fele, 4155 kilométer a mért szakasz. tovább

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

Életének 65. évében szerdán elhunyt Koroknay Géza színész, művésznevén Gébu, akit a nagyközönség leginkább szinkronszínészként ismert.

Koroknay hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg, melyet végig méltósággal viselt. Temetéséről később intézkednek.

No votes yet

benzin.jpg A 95-ös benzin literenkénti átlagára 414-415 forintra, a gázolajé 420-421 forintra nő. A múlt héten a Mol bruttó három-három forinttal emelte a benzin és a gázolaj árát. A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került.

No votes yet

A szilveszteri buli már a javában tart, pia, tánc, miegymás. Egy srác
odamegy egy már jó ideje ücsörgő lányhoz:
- Veled nem táncol senki?
- Nem.
- Akkor feltennéd a virslit főni?

Minősítésed: Nincs Average: 5 (2 votes)

2013-ban, tavalyhoz hasonlóan sok ünnepnap esik hétköznapra, így sok hosszú hétvége lesz idén, a karácsony pedig rekordhosszúságúra nyúlik majd.

Idén az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk, ezenkívül a húsvét és a pünkösd egy-egy napja is hétfőre esik, így tíz nap pluszszabadságot nyernek a munkavállalók.

2013. január 1. újév kedd

2013. március 15.péntek hosszú hétvége

2013. április 1.Húsvét hétfő Hosszú hétvége

2013. május 1.szerda

No votes yet

Megkezdődött a karácsony ünneplése hétfőn késő délután a Vatikánban: ünnepélyesen felavatták a Szent Péter téren felállított betlehemi jászolt, majd XVI. Benedek pápa meggyújtotta a "béke világosságát" jelképező gyertyát.

Idén a dél-olaszországi Basilicata tartomány ajándékozta a Vatikánnak a betlehemi jászolt, amelyet Francesco Artese, Dél-Olaszország híres jászolépítő művésze tervezett és alkotott meg.

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

563858_351850294913279_247457834_n_1.jpg

Minősítésed: Nincs Average: 5 (1 vote)

kzs_banner_Lazapipa.gif

Lazapipa rádió

Lazapipa APRÓHIRDETÉS

Legfrissebb kép

2016_bpcgp_cel_07

Véletlenszerű kép

extremkupa20100807_129

Holdfázis Ma


CURRENT MOON


Reklám

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 161 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Kicsi (46)10/23

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment